Kovács Béláné topánja

Hol volt, hol nem volt, egy messzi-messzi tanyán, túl az Óperencián élt egy asszony, akit Kovács Sándornénak hívtak. Volt neki egy szép leánya, Annuska. Szép leány volt az valóban, sok legény környékezte, de csak egy tetszett neki, a Kovács Béla. Édesanyja is áldását adta a frigyre, mivel tetszett neki a névrokonság. Így egy tavaszi délutánon összeadta őket a közeli faluban a pap, a Józsi atya. Ettől kezdve Annuskát Kovács Bélánénak hívták

Történt egyszer, hogy Kovács Béláné elsétált a falubéli vásárba. Minden árus kipakolta a maga portékáját.

Ki edényeket, ki terítőket, a suszter is kipakolta a cipőket. Így pillantott meg Kovács Béláné egy piros cipellőt. Fel is próbálta, úgy állt rajta mintha a lábára öntötték volna…

…a forró vizet, mert olyan vörösnek látszott a lába miután levette, tehát kicsit szűk volt.

De megvette, mert nem volt más méretben. Fel is húzta egyből, így ballagott haza.

Amint hazaért, szólt neki a férje, a Béla, hogy menjen, etesse meg a lovakat az istállóban. Ki is ment Kovács Béláné, de ahogy belépett az istállóba, eszébe jutott h az új topánja van rajta. Úgy döntött, hogy az istálló ajtajában lehúzza. Amíg az egyik lovat etette, a másik odasunnyogott a topánhoz, jól megdugta, aztán otthagyta.